Skip to main content

Hírek, programok

Őszi jógatanfolyamok Szegeden és környékén

A Jóga a mindennapi életben egyesület 2024 őszén, szeptember második hetétől is változatos tanfolyamokkal várja a jógagyakorlókat. Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Forráskúton és  Szentesen.

A Szegedi Jógaközpontban (Kálvária tér 16.) több tanfolyamunk is lesz

Hétfőnként két kezdő tanfolyamra is lesz.

A 16 órás Jóga hatátfájás ellen kezdő tanfolyamra elsősorban azokat várjuk, akiknek problémája van a hátával, vagy szeretné megelőzni a hátfájás okozta fizikai problémákat, irodai munkát végez vagy tanul. Vishaguru Paramhans Swami Maheshwarananda. Jóga hátfájás ellen c. könyve alapján gyakorlunk.

Hétfő 18 órától pedig a „klasszikus” kezdő tanfolyamot kezdünk.

Kedden 17 órától pedig a haladó felnőtt gyakorlók jöhetnek.

Szerdánként egy olyan tanfolyamot tartunk, ahova kezdőket és haladókat egyaránt várunk, de a fókuszban a pranayam gyakorlatok lesznek. Vagyis az ászanák mellett több légzőgyakorlat várható. A foglalkozások 17 órakor kezdődnek.

Csütörtök reggel 7 órától középhaladó tanfolyamunk lesz. Ahogy 17:30-tól is, azonban itt a személyes jelenlét mellett az online hallgatókat is várjuk. Ez azt jelenti, hogy a tanfolyamon közvetítés lesz és online is be lehet kapcsolódni.  A személyes/online tanfolyam 17:30-19:30 között lesz megtartva.

Pénteken 16 órától másfél órás foglalkozás lesz, ahol a fókusz a stresszoldáson lesz. Ha úgy érzed, hogy stresszes a munkahelyed, a tanulás, a mindennapjaid, akkor gyere erre a tanfolyamra, ahol olyan gyakorlatokat tanulhatsz meg, melyek segítenek a stresszkezelésben. A könnyű, bárki által végezhető ászanák mellett több relaxáció lesz a stresszmentes mindennapokért.

 

Pénteken 18 órától a spiritualitásé a főszerep, amikor szatszangot tartunk. Mi a szatszang? Szat az igazság, szang a társaság. Ezen a programon előadásokat nézünk a Mestereinktől, felolvasunk inspiráló könyvekből, énekelünk, beszélgetünk. A szatszang ingyenesen látogatható program.

Szombaton 17 órától szintén a hátfájás elleni jógagyakorlatok következnek, azonban itt középhaladóknak.

Vidéki tanfolyamok

 

Keddenként 18 órától Szentesen középhaladó tanfolyam az Ifjúsági Házban.

Szerdánként pedig 18 órától ugyanott kezdö tanfolyam lesz, szeptember 18-tól.

Szerdánként 17 órától Forráskúton jóga hátfájás elleni tanfolyam a Művelődési Házban.

Csütörtökönként 1 órától Hódmezővásárhelyen haladó tanfolyam a Fontana Egészségházban.

Bízunk benne, hogy mindenki megtalálja a neki való tanfolyamot. A tanfolyamok részletei, árai a https://jogaszeged.hu/jogazz-velunk/tanfolyamok menüpontban.